2010. február 5., péntek

Díjszabási tájékoztató

Egy pár évvel ezelőtti szigligeti naplóból rémlik föl a szórakoztató bejegyzés. A naplóíró történetesen egy szobába kerül a JAK-tábor angyali türelmű szervezőjével, így végignézi a táborlakók revüjét: "Úgy volt, hogy csak két napra jövök, de most mégis jöttem korábban és maradnék tovább, de ha lehet, akkor a középső erkélyes szobát kérem, és számoljuk úgy, hogy a reggeli ne legyen benne, mert tízig tuti nem ébredek fel, viszont jön a haverom, aki a szigligeti strandon pecózik, úgyhogy neki szállás nem kell, de kaja jó lenne, neki viszont csak csütörtöktől szombatig, reggeli nélkül, és akkor erről egy áfás számlát kérek szépen."


A Szakmai Hétvége résztvevői ennél sokkal rendesebbek, tudom. De azért a biztonság kedvéért itt most összefoglalom a Szakmai Hétvége részvételi díjait, az összes létező kategóriában. Aki úgy érzi, egyik kategória sem illik rá maradéktalanul, válassza azt, amelyik a leginkább emlékeztet arra, amit ő szeretne. Az előleg befizetésekor pedig írja be a "közlemény" rovatba, ami a kategóriához meg van adva.


Megjegyzés 1.: "panzión" a Békástó panzió, a szakmai programok színhelye értendő.


Megjegyzés 2.: az egynapos tarifához három étkezés tartozik. Ez bármelyik három lehet, attól függően, ki mikor érkezne és távozna. Az érkezés és a távozás idejét kérjük mielőbb jelezni a nadori.lidia@gmail.com címre.


Megjegyzés 3.: az étkezések a Békástó panzióban lesznek, függetlenül a szállás helyétől.


Megjegyzés 4.: a kemping a Békástó panzió területén van.


Megjegyzés 5.: a kemping ár a sátorhelyet és a szállás díját tartalmazza, sátrat a vendégek hoznak magukkal.


Megjegyzés 6.: a 4000 ft-nál magasabb összegeket két részletben lehet fizetni, az előlegfizetés végső határideje 2010. február 19. Akinek nem okoz gondot, megköszönjük, ha az összeg nagyságától függetlenül egy összegben fizeti a részvételi díját, így kevesebb lesz az adminisztráció. Az átutalt előleg után fennmaradó összeget lehet fizetni a helyszínen készpénzben, vagy banki átutalással legkésőbb 2010. április 30-ig.


Megjegyzés 7.: Az átutalásokat a következő bankszámlára kérjük:
CIB bank 10700385 24565905 51100005
Külföldről történő utaláshoz BIC (SWIFT) kód: CIBH HU HB
IBAN-szám: HU68 1070 0385 2456 5905 5110 0005


Megjegyzés 8.: aki ÁFÁ-s számlára tart igényt, kérem, e-mailben jelezze Kriszt Magdolnának:
kriszt.magdolna@t-online.hu


Megjegyzés 9.: speciális étrendre (vega, diétás) van lehetőség, kérjük mielőbb jelezni a nadori.lidia@gmail.com címen.


Teljes árú részvételi díj (1 fő, két éjszaka a panzióban vagy a panzióhoz közeli vendégházak valamelyikében, étkezés pénteki vacsorától vasárnapi ebédig): 16.000 ft. Előleg: 10.000 ft. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. előleg, teljes ár


Teljes árú részvételi díj kempingben(1 fő, két éjszaka a kempingben, étkezés pénteki vacsorától vasárnapi ebédig): 12.000 ft. Előleg: 8.000 ft. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmaki napok 2010. előleg, teljes ár, kemping


Diák (nyugdíjas, munkanélküli) részvételi díj (1 fő, két éjszaka a panzióban vagy a panzióhoz közeli vendégházak valamelyikében, étkezés pénteki vacsorától vasárnapi ebédig): 12.000 ft. Előleg: 5.000 ft. A közelmény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. előleg, diák ár


Diák (nyugdíjas, munkanélküli) részvételi díj kempingben (1 fő, két éjszaka a kempingben, étkezés pénteki vacsorától vasárnapi ebédig): 9.000 ft. Előleg: 4.000 A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. előleg, diák ár, kemping


MEGY-tagoknak részvételi díj (1 fő, két éjszaka a panzióban vagy a panzióhoz közeli vendégházak valameylikében, étkezés pénteki vacsorától vasárnapi ebédig): 8.000 ft. Előleg: 5.000 ft. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. előleg


MEGY-tagoknak részvételi díj kempingben (1 fő, két éjszaka szállás a kempingben, étkezés pénteki vacsorától vasárnapi ebédig):  6.000 ft. Előleg: 4.000 ft. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. előleg, kemping


Egynapos, teljes árú részvételi díj (1 fő, egy éjszaka a panzióban vagy a panzióhoz közeli vendégházak valamelyikében, három étkezés): 8.000 ft. Előleg 5.000 ft. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. előleg, teljes ár, egynapos


Egynapos, teljes árú részvételi díj kempingben (1 fő, egy éjszaka a kempingben, három étkezés): 6.000 ft. Előleg: 4.000 ft. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. előleg, teljes ár, egynapos, kemping


Egynapos, diák (nyugdíjas, munkanélküli) részvételi díj (1 fő, egy éjszaka a panzióban vagy a panzióhoz közeli vendégházak valamelyikében, három étkezés): 6.000 ft. Előleg: 4.000 ft. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010.  előleg, egynapos, diák


Egynapos, diák (nyugdíjas, munkanélküli) részvételi díj kempingben (1 fő, egy éjszaka a kempingben, három étkezés): 4.000 ft. Egy összegben kérjük átutalni. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. egynapos, diák, kemping


Egynapos részvételi díj MEGY-tagoknak (1 fő, egy éjszaka a panzióban vagy a panzióhoz közeli vendégházak valamelyikében, három étkezés): 4.000 ft. Egy összegben kérjük átutalni. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. egynapos

Egynapos részvételi díj MEGY tagoknak kempingben (1 fő, egy éjszaka a kempingben, három étkezés): 2.000 ft. Egy összegben kérjük átutalni. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. egynapos, kemping


Részvételi díj étkezéssel, teljes áron (étkezés a panzióban pénteki vacsorától vasárnap ebédig, szállás nélkül): 8.000 ft. Előleg: 4.000 ft. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. előleg, teljes ár, étkezés


Részvételi díj étkezéssel, diákoknak nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek (étkezés a panzióban pénteki vacsorától vasárnap ebédig, szállás nélkül): 6.000 ft. Előleg: 4.000 ft. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. előleg, diák ár, étkezés.


Részvételi díj étkezéssel, MEGY-tagoknak (étkezés a panzióban pénteki vacsorától vasárnap ebédig, szállás nélkül): 4.000 ft. Egy összegben kérjük átutalni. A közlemény rovatba kérjük írni: Szakmai napok 2010. előleg, étkezés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése